HTML

Örökbefogadás, örökbefogadnánk

Sziasztok! A blog rólunk szól, illetve az örökbefogadásról. Szeretnénk örökbefogadni egy (két) gyermeket, keressük azokat a kismamákat, akik örökbeadnák ő(ke)t nekünk. És közben leírjuk, hogy mi is az az örökbefogadás:) E-mail elérhetőségünk: orokbefogadunk@gmail.com K+Z.

Friss topikok

Babamentő program, babamentő inkubátorok

2012.08.18. 09:57 Orokbefogadnank

Örökbeadható az a baba, akit az erre a célra kijelölt inkubátorban helyeztek el, feltéve, hogy hat héten belül nem jelentkeznek érte vérszerinti szülei.

 

Európában elsőként Magyarországon 1996-ban a budapesti Schöpf-Mérei-kórházban tettek ki babamentő inkubátort, azóta az ország különböző kórházainál több ilyen inkubátor lett elhelyezve.

 

A gyerekek kitevése akár öt év szabadságvesztéssel is büntetendő, de az inkubátorok esetében ezt megváltoztatták. 2005 óta az inkubátorba tett gyerek szüleit nem keresik, a babák örökbeadhatóak a hat hét várakozási idő leteltével. (Előtte meg kellett várni a büntető eljárás lezárását)

 

Az inkubátorba tett babák később nem tudják vérszerinti szüleiket megkeresni, hiszen nincs adat róluk a Tegyesznél, mint a hagyományos titkos örökbefogadás esetében. Így a babáról a vérszerinti családban előforduló esetleges betegségeket sem lehet tudni, illetve a gyerek származását sem lehet megállapítani.

 

2011-ben összesen 26 darab inkubátor volt kihelyezve országszerte. Az inkubátorok listája a Tegyesz oldaláról letölthető: http://www.tegyesz.hu/file/Szakmai_informaciok/Babamento_inkubatorok_cimlistaja_2011.pdf

 

Élőben egy inkubátort láttam, a Kistarcsai Flór Ferenc kórházban. Személyes véleményem, hogy az az inkubátor elég rossz helyen van, ha a kismama oda be akarna jutni át kell mennie a bejáraton, aztán a kórház udvarán, be a kórházépületbe és a napközben üzemelő recepció előtt kell a kisbabát az inkubátorba helyezni. Szerintem ez nem a legfélreesőbb hely, de gondolom nem találtak jobb helyet a kórházban.

 

Idén már több esetet is lehetett hallani amikor a babamentő inkubátorokba raktak csecsemőket, a legfrissebb 2012.08.14-i hír a Hirado.hu-ról (http://www.hirado.hu/Hirek/2012/08/14/18/Ujabb_eletet_mentett_a_babamento_inkubator.aspx)

 

"Újszülöttet találtak a Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai kórházának babamentő inkubátorában. Az újszülött a Nyári Petra nevet kapta, 2930 gramm, és 50 cm hosszú, nagyjából egy-két hetes. Már leesett köldökcsonkkal került az inkubátorba. A kórház tájékoztatása szerint a baba jól van."

Szólj hozzá!

Címkék: örökbefogadás

Országos lista

2012.08.17. 12:32 Orokbefogadnank

Az országos listára azok a gyerekek kerülnek, akiket a saját szülőmegyéjükben nem sikerült örökbeadni.

 

Ez nem azt jelenti, hogy az országos listára azok a gyerekek kerülnek, akik senkinek nem kellenek, hanem azt, hogy a megyéjükben nem sikerült nekik szülőket találni. Van olyan megye is, ahol több az örökbeadható gyerek, mint az örökbefogadó szülő.

Már írtam, hogy Budapesten és Pest megyében több éves várakozásra kell számítani (titkos örökbefogadás), míg van olyan megye, ahol két éven belül egészséges csecsemőt is örökbe lehet fogadni.

 

Nekünk azt mondták, hogy ha testvéreket is, ha idősebb gyerekeket is szeretnénk örökbe fogadni, akkor érdemes az országos listára is jelentkezni. Erről még az első Tegyeszes látogatáskor kellett dönteni. Mi jelentkeztünk.

 

Beszéltem az ügyintézővel a listáról, ő azt mondta, hogy fontos lenne, hogy jól írjuk körül, hogy milyen gyermek(ek)et szeretnénk örökbefogadni, milyen beteség az, amit el tudunk fogadni, illetve kitért a származásra is. Tőlünk a Pest megyei Tegyesznél nem kérdezték meg a származást és ugye egészséges státuszú gyereken is mást és mást lehet érteni megyénként, így azt kérte az ügyintéző, hogy írjuk le neki részletesen, hogy mit tudunk elfogadni. (Nálunk a Gyámhivataltól kicsit nehezen jutott el a Tegyeszig a határozat, ezért érdeklődtem az országos listás ügyintézőtől, így került szóba ez is.)

 

Az országos listát a Emberi Erőforrások Minisztériumában a Szociális Ügyekért Felelős Államtitkárságon vezetik. A listára azután kerülhet az örökbefogadni szándékozó, hogy a megyei Gyámhivatal megküldi a Tegyesznek jogerős alkalmassági határozatot. A listán ugyanúgy a jelentkezés szerinti dátum alapján tartanak nyilván, ahogy a megyei Tegyeszekénél.

Szólj hozzá!

Címkék: örökbefogadás

Nyílt örökbefogadás

2012.08.13. 21:42 Orokbefogadnank

Az örökbefogadás másik módja a nyílt örökbefogadás.

 

Nyílt örökbefogadással általában csecsemőket fogadnak örökbe. Ilyenkor a szülőanya (ha házas, akkor a szülőapa is) lemond a gyerekről egy megnevezett személy (házaspár) javára a szülés helyén vagy az állandó lakcímén illetékes Gyámhivatalban. Ez általában a szülés után ötödik napon történik (amikor a szülőanya már jól van). Amennyiben a fellebbezésről lemondanak a szülők a Gyámhivatal határozatot állít ki és az örökbefogadó szülők azonnal hazavihetik a kisbabát magukhoz. Az örökbefogadás tényleges lepapírozása csak ezután történik. A szülőanya (szülők) ebben az esetben nem gondolhatják meg magukat, bár tervezve van, hogy itt is egy hat hetes időkorlátot adnának erre.

 

Magyarországon nyílt örökbefogadással két féle módon lehet örökbefogadni. Az egyik a szervezeten keresztül történő örökbefogadás. Ebben az esetben az örökbeadó és az örökbefogadó között egy szervezet közvetít, ők segítenek a örökbefogadás menetében. A szervezetekhez a jogerős alkalmassági határozat kézhezvétele után lehet jelentkezni.

 

Magyarországon működő nyílt örökbefogadással foglalkozó szervezetek:

-       Alfa Szövetség

-       Bölcső Alapítvány

-       Együtt az Életért Közhasznú Egyesület

-       Fészek Alapítvány

-       Gólyahír Egyesület

 

Nyílt örökbefogadás esetén az örökbeadók és az örökbefogadók ismerik egymást, legalább egyszer, a Gyámhivatalban találkoznak. Ismerhetik egymást a szülők már korábbról is, ha az örökbeadó beleegyezik, akkor lehetőség van már a szülés előtt találkozni, esetleg együttszülni is. Ilyenkor az örökbefogadók több mindent megtudhatnak a baba családi hátteréről, ami egyrészt orvosi szempontból is fontos, hiszen az örökbeadók leírhatják, hogy milyen betegségek fordultak elő a családban, így ha a babával kapcsolatban az orvosok később ilyet kérdeznének az örökbefogadók tudnak válaszolni. Fontos még azért is, mert később a gyerek érdeklődhet a szülőanyjáról, és így az örökbefogadóknak több információ áll rendelkezésükre, több dolgot tudnak elmondani. És utoljára, bár nem utolsósorban fontos az ismerkedés azért is, mert a szülőanya megismeri az örökbefogadókat, tudja, hogy gyerekét kik fogják felnevelni, talán kicsit meg is nyugszik.

 

A nyílt örökbefogadás másik módja a magán úton történő örökbefogadás, ahogyan mi is szeretnénk örökbefogadni. Itt a szülőanya és az örökbefogadók ismerik egymást, nincs közvetítő szervezet, a szülőanya a Gyámhivatal előtt az örökbefogadók számára mond le gyermekéről. Magán úton lehetősége van az örökbeadónak kiválasztani a számára szimpatikus örökbefogadókat, amennyiben ez a terhesség közepe táján történik meg, akkor több idő van az ismerkedésre, együtt lehet orvosi vizsgálatokra járni, ha ez nem zavarja az örökbeadót és együtt lehet szülni.

 

A magán úton való örökbefogadás nem különbözik a civil szervezeten keresztül történő örökbefogadástól törvényileg, csupán nincs közvetítő, az örökbeadó és az örökbefogadók maguk döntenek és maguk intéznek mindent.

 

Mi tényleg szeretnénk megismerni azt, aki örökbe adja nekünk a gyermekét, szeretnénk vele együtt várni a babát. Őszintén reméljük, hogy sikerül megismerkednünk valakivel, aki meg tudja adni nekünk a csodát.

4 komment

Címkék: örökbefogadás

Titkos örökbefogadás

2012.08.09. 16:33 Orokbefogadnank

Örökbefogadni kétféle módon lehet Magyarországon.

 

Az egyik módja a titkos örökbefogadás, ahol elviekben az örökbefogadó szülők nem ismerik az örökbeadókat. Gyakorlatilag hallottam olyat, hogy a határozatban benne vannak a vérszerinti szülő adatai.

 

Titkos örökbefogadás esetén a Tegyesz „közvetít”. A várokozási idő megyénként eltérő, van, ahol 2 éven belül csecsemőt is örökbe lehet fogadni, de Pest megye nem az a megye:)

 

Ha a kórházban az anyuka úgy mond le az újszülöttről, hogy nem nevezi meg, hogy kinek, akkor titkos örökbeadással kerül családhoz. Ilyenkor a kórházból nem egyből családhoz, hanem nevelőszülőkhöz kerül a baba, mert az anyukának lehetősége van 6 héten belül meggondolnia magát. Amennyiben nem gondolja meg magát a kisbaba 6 hetesen örökbeadható. Amennyire tapasztalom ilyenkor az örökbefogadó szülők már ismerik a gyereket, nem 6 hetesen értesülnek arról, hogy van egy baba, hanem már korábban.

Ha a babát inkubátorba teszik, akkor is titkosan adják örökbe, bár ennek menetéről nem tudok, még nem igazán olvastam utána.

 

Azt mondják, hogy titkos örökbefogadással inkább az „idősebb” gyerekek kerülnek családba. Kiajánláskor mesélnek az örökbefogadónak a gyerekről, aki vagy igent vagy nemet mond. Ezután lehet megnézni, majd megismerkedni vele. Először rövid időt együtt töltenek, majd az örökbefogadók elviszik egy hétvégére magukhoz, ismerkednek egymással. Miután úgy ítélik meg, hogy a gyerek és az örökbefogadó szülő kapcsolata már stabil akkor költözhet a gyerek a szülőhöz. Az ismerkedési időszak hossza esetenként változhat.

 

Mi titkos örökbefogadásra is jelentkeztünk, bár Pest megyében jelenleg a 250. sorszám körül vagyunk, szóval nem igen hiszem, hogy így hamar tudnánk örökbefogadni:) Az esélyt persze meg kell adni, főleg, hogy nem csak csecsemőt, hanem 0-3 év közötti gyermeket szeretnénk örökbefogadni, esetleg testvéreket is, testvérek esetében az idősebbik max 5 éves lehet.

 

A lista… a megyei Tegyeszek vezetik a listát, melyre a jelentkezéskor kerül fel a házaspár. Eleinte passzív státusza van, akkor aktiválódik a sorszám amikor a Gyámhivatal megküldi a megyei Tegyesznek a jogerős alkalmassági határozatot. Mi tavaly egy éve 300 körül voltunk, idén ugye 250.. le lehet vonni a következtetéseket

 

Fontos tudni ugyanakkor, hogy kiajánláskor a Tegyesz azt a listán szereplő első házaspárt keresi fel, aki a határozata szerint az adott gyereket örökbe fogadhatja. Lehet, hogy a sorszámuk pl. 59., de ha ők az első, akik hajlandóak pl. 4 éves, sérült gyereket örökbefogadni, akkor őket fogják megkeresni először.

 

Tehát a mi 250-es sorszámunk sem azt jelenti, hogy csak akkor kaphatunk kiajánlást, ha már az előttünk levő 249 házaspár babát kap.

update:

hoxás hozzászólás szintén:

"Csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy titkos úton is lehet újszülöttet hazavinni. Nekünk két ilyen eset is előfordult a baráti körben - igaz, hogy a szülők végigrettegték a hat hetet, de minden rendben volt és a picik így rögtön hazaérkezhettek.

 

Aztán meg kell említeni a saját példánkat (és sajnos azt kell mondanom, hogy szintén nem egyedi az ismeretségi körünkben). A vérszerinti szülő kislányunkról rögtön, írásban lemondott, még a kórházban. A picit ennek ellenére nem helyezték családba, sem nevelőszülőkhöz, hanem csecsemőotthonba került és ott éldegélt hónapokon át. Amikor rákérdeztünk ennek okára, semmilyen igazi indokot nem sikerült az illetékeseknek felhozniuk a mentségükre."

 

Holnap a nyílt örökbefogadásról fogok írni.

Szólj hozzá!

Címkék: örökbefogadás

Miért vizsgálják az örökbefogadni szándékozókat?

2012.08.08. 14:43 Orokbefogadnank

Felmerült az elmúlt napok során, hogy miért is van szükség az alkalmassági vizsgálatokra, hogy miért is kell nekünk ezen a bonyolultnak tűnő procedúrán átmenni.

Nos, a válasz nagyon egyszerű: az örökbefogadás nem rólunk szól, hanem a gyerekről. Legyen akár csecsemő, akár idősebb gyerek, ők az örökbefogadás értelmei. Az ő érdeküket kell nézni, még akkor is, ha ez az örökbefogadóknak nehéz.

Igen, bárki szülhet gyereket – ha képes szülni:) Szülhet az, aki alkoholista, szülhet az, aki pszichés betegségben szenved – és nem fogják ezért automatikusan elvenni a gyereket tőle. Mert ebbe kívülről nem lehet beleszólni, hiszen nagyon nehéz meghúzni a határt, nagyon nehéz megmondani, hogy annak a gyereknek mi lenne a jobb. És talán nincsenek is sokan, akik ennek a döntésnek a felelősségét felvállalnák. Erről lehetne sokat beszélni, de azt hiszem, hogy ez nem ennek a naplóban a témája, így én inkább nem is írnék erről.

 

De ott vannak azok a gyerekek, akik örökbeadhatóak. Az ő esetükben a szakemberekre nagyon nagy felelősség nehezedik, hiszen nem adhatják őket rossz emberek kezeire. Nemrég olvastam, hogy egy részeg vitában egy alig egy éves gyereket leejtette valaki a családjából. Ez nagyon szomorú úgy is, hogy vérszerinti családban történt, de ha ez egy örökbefogadott gyermekkel történik meg, akkor már nem csak a szülők, hanem a szakemberek is felelősek ezért, hiszen ők voltak azok, akik azt mondták, hogy az örökbefogadók alkalmasak gyerek nevelésre.

 

Ezért vizsgál minket pszichológus, ezért kell orvosi igazolás és ezért kell kereseti igazolás, ezért jönnek ki környezettanulmányra. A kereseti igazolás nem azt jelenti, hogy ha nem keresel eleget, akkor nem fogadhatsz örökbe! Érzésem szerint egy igazolás is elég lenne, hogy van munkád, el tudod tartani a gyereket, akit rádbíznak. De ennek az igazolásnak az a neve, hogy kereseti igazolásJ

 

Olyanról is szoktak kérdezni, hogy mi van, ha kicsi a ház, ha albérletben laknak. De én még olyat nem hallottam, hogy valakit ezért utasítottak volna el. Csak szeretnék látni, szeretnék tudni, hogy a gyerek megfelelő körülmények közé kerül.

 

Azt hiszem sok minden történhet, sok minden változhat már csak a várakozás alatt is, de miután megszületik az örökbefogadási határozat azután is. A várakozás alatt ezért kell jelezni, ha az életkörülményeinkbe változás állt be.

 

Örökbefogadás után meg? Nem követik az életünk tovább. Ezután is történhetnek változások, de a szakemberek ilyenkor már nem tehetnek semmit, vagyis ugyanannyit tehetnek, mint egy olyan családban, ahol vérszerinti baba van.

 

Hogy ez mennyire jó vagy nem szintén ezen a naplón túlmutató kérdés…

 

Mindenesetre a hatóságok feltételezik, hogy ha előzetesen kiválasztják a gyerek számára a megfelelő szülőket, akkor a későbbiekben sem történhet hiba.

Update: a hoxán kijavítottak, az utánkövetésről elavult infóim voltak.

 

"Egy valamit szeretnék pontosítani: ebben az évben Magyarországon is  törvénybe iktatták az utánkövetést, vagyis jogerőre emelkedést követően is kapnak kötelező "támogatást" (ellenőrzést? - Döntse el mindenki, mit  gondol erről) a családok."

 

Köszönöm Barkaf:)

3 komment

Címkék: örökbefogadás Címkék

tanfolyam örökbefogadáshoz - második nap

2012.08.07. 21:42 Orokbefogadnank

A tanfolyam második napján gyakorlati dolgokról volt szó, hogy zajlik "idősebb" gyerek örökbefogadása, ismerkedés, stb. (a csoportból sokan 40 felett voltak - talán ha négyen voltunk alatta - így sokan idősebb gyereket - nem újszülött - fogadnának örökbe. ez az opció nálunk is él, mert 0-3 év van megadva, vagy ha tesók, akkor az idősebb maximum 5 éves lehet). Javasolta, hogy ha titkosan fogadunk örökbe újszülöttet, akkor is menjünk el a nevelőszülőhöz ismerkedni, mert a bébi már 6 hetes mire örökbefogadó szülőkhöz kerül, vannak "szokásai", pl. hogy fogják, amikor etetik, mennyi vízben fürdetik, stb. és ezeket nem azonnal hirtelen kell megváltoztatni olyanra, amilyenre mi szeretnénk, hanem fokozatosan.

 

Szó volt arról, hogy el kell-e mondani a gyereknek, hogy örökbefogadtuk. Mindenki igennel felelt erre. A tanfolyam vezető mesélte, hogy még 2003-ban is az emberek nagy része azt mondta, hogy nem... Beszélgettünk az örökbefogadásról ilyen szempontból is; hogy szégyen-e, vagy nem (nem); hogy miért gondoljuk még mindig azt, hogy szégyen, hogy miért titkoljuk. hogy büntetésnek tekintjük. (itt ez amolyan általános emberi többesszám:D)

 

Ezzel kapcsolatos, hogy "hogyan mondjuk el"? Ezt kis csoportokban beszéltük meg, aztán megosztottuk egymással, hogy mire jutottunk. A mi csoportunk és a többség is azt mondta, hogy ha kérdez, akkor el kell mondani (nem, te nem az én hasamban voltál, hanem egy másik néniében). Én még hozzátettem, hogy nem kell, hogy napi téma legyen, de nem is szabad titkolni, beszélni kell róla nyíltan, hiszen ez a helyzete, ebben lesz a gyerek pl. nem susmogni róla a sarokban, hanem úgy, hogy ő is hallhassa, stb. és aztán a tanfolyam vezető is ezt mondta, hogy nem csak akkor kell mondani, ha kérdez, hanem pl. amikor kicsi és összefutunk Juliskával az utcából és Juliska megkérdezi, hogy eddig nem is látta, hogy terhesek vagyunk már akkor nyíltnak kell lenni, hogy azzal, hogy látják, hogy nem szégyen ez, hogy beszéltünk róla idegeneknek már segítünk az "elmondásban". Szóval ezt jól éreztem szerencsére:)

 

Aztán az volt, hogy ha kérdeznek, akkor elmondjuk-e amit tudunk a szülőanyákról. nekem az volt a véleményem - örökbefogadásos fórumok olvasgatása után - hogy szülőanyáról csak szépet és jót mondjak... Konkrétan egy példát kellett megvitatnunk: van egy 12 éves leányzó, anyukája meghalt, apukája elkezdett inni. Egyik este nem apuka, hanem barátja ment haza, megerőszakolta a kislányt, másnap a kislány jelezte az osztályfőnökének, hogy nem akar tovább otthon élni, nem mondta meg, hogy miért, csak annyit mondott, hogy az apja italozása miatt. már ennyi is elég volt ahhoz, hogy kiemeljék, otthonba került, ahol aztán kiderült, hogy terhes. A terhesség későn derült ki, a kislány nem mondta el, hogy kitől terhes, a bébit végül örökbeadták.

A kérdés az volt, hogy ennek a konkrét bébinek mit mondanánk, ha majd megkérdezi, hogy ki a szülőanyja. Végül arra jutottunk, hogy el kell mondani, hogy el lehet ezt a szörnyűséget mondani, persze olyan szavakkal, amik nem bántóak, de a gyereknek joga van tudni. és ha nem mondjuk el, akkor úgyis érezni fogja, hogy valamit elhallgatunk és az nem jó... és hogy tőlünk tudja meg inkább, ne mástól..

hú, elég nehéz dolog...

Megbeszéltük, hogy a szülőanyáról mindig az életkornak megfelelően kell mesélni. Szőke volt, kedves volt, fiatal volt, aztán ahogy nő lehet pontosítani.

 

A gyerek 14 éves korában az örökbefogadó szülői engedélyével elmehet a gyámhivatalba, hogy megkeresse a vérszerinti szüleit. Persze a vérszerintieknek van joga ilyenkor azt mondani, hogy nem akar vele találkozni.

 

De fontos, hogy az örökbefogadott gyerek tudja a gyökereit, hogy ismerje a történetét, hogy ne legyen gyökértelenül a világban. Itt mondták még, hogy ha van pl. tesója, akit szintén örökbeadtak, akkor velük lehet tartani a kapcsolatot, a gyereknek jót tesz. Ha olyan az életadó, akkor vele is lehet tartani a kapcsolatot távoli rokon szintjén. A tanfolyam vezetője szerint a gyerekek meglepően jól kezelik ezeket a szituációkat.

 

Persze mindent úgyis úgy csinálunk, ahogy akarunk, de kaptunk némi iránymutatást, sok példát is hozott a tanfolyamvezető, szerintem azokon keresztül jobban megértettük a dolgokat.

2 komment

Címkék: örökbefogadás Címkék

tanfolyam örökbefogadáshoz - első nap

2012.08.06. 18:31 Orokbefogadnank

Az első napon volt szó a gyerekvédelmi rendszerről (gyámhivatal, családsegítő, stb.), valamint hogy milyen feltételekkel nyilvánítanak egy gyereket örökbefogadhatónak, mit csinál egy nevelőszülő, miért van alkalmassági vizsgálat örökbefogadásnál, mik a kizáró okok és miért ezek, mikor ad(hat)ják örökbe külföldre a gyereket (erről majd írok később bővebben).

 

A legmegdöbbentőbb számomra az volt, hogy a gyerek tulajdonságai 70%-ban függenek a genetikától és csak 30% a nevelés. szerintem ezt nehéz elfogadni. Mármint nekem viszonylag könnyű volt, mert én 50-50-re tippeltem volna, a tanfolyam előtti napon pedig olvastam 80-20%-t is, de az, hogy volt akinek a tippje 1-99 (genetika-nevelés) volt, az nagyon meglepett.

 

A tanfolyamvezető azt mondta, hogy a vérszerinti szülőktől örökölnek a gyerekek egy bizonyos tulajdonság-halmazt, de az, hogy ezeket a tulajdonságokat hogyan "hasznosítjuk" a gyerekben az már a nevelésen múlik. pl. a sztársebész is agresszív, mert agresszió nélkül nem tudná a munkáját végezni, de pl. Hasfelmetsző Jack is agresszív volt. de a különböző családi háttér, a különböző nevelés különböző életet eredményezett számukra.

 

Felhívta a figyelmünk, hogy igen, azt mondják, hogy az örökbefogadás az ugyanolyan, mint a vérszerinti család alapítása, DE ez nem így van. ezt el kell fogadni, ezt tudatosan tudni kell. Vérszerinti gyereknél egy-egy jellemző genetikai jellemvonás visszaköszön a családban, ezért nem új, ezért már találkoztak vele, ezért tudják hogy kell kezelni (pl. Nagypapa is ilyen makacs), de örökbefogadásnál ez lutri. pl. mesélte, hogy volt olyan, hogy teljesen introveltált családból származó introveltált szülők kaptak egy gyereket és visszavitték (mármint nem visszaadni:D), hogy hipeaktív, de közben csak extrovertált volt és mivel nem találkoztak még ilyennel nem tudták egyből kezelni.

 

Szerintem már az első nap is hasznos volt, igaz azért kb. tudtam ezeket. Ha másként nem, hát összegzésnek jó volt

Szólj hozzá!

Címkék: örökbefogadás Címkék

az örökbefogadás elindításától a határozatig

2012.08.04. 14:57 Orokbefogadnank

Tegnap KovácsnéRami kérdezte, hogy mik a feltételei az örökbefogadásnak, ezért gondoltam ma leírom, hogy nálunk hogyan is zajlott, mire figyelnék most jobban oda, tehát a tapasztalatainkat.

 

Először a megyei Tegyeszhez kell bemenni, ez nálunk a Pest megyei (http://www.pmtegyeszi.hu/index.php/kapcsolat) volt. Telefonon kértem időpontot, egy nagyon kedves ügyintézőhöz kerültünk.

 

Mi úgy mentünk oda, hogy nem nagyon tudtunk semmit az örökbefogadás folyamatáról, de elmagyarázta nekünk türelmesen. Már ott a helyszínen meg kellett beszélnünk, hogy milyen gyereket szeretnénk örökbefogadni.

 

Meg kellett határozni a korát. Ugye akkor még én csecsemőben gondolkodtam, de végül a 0-3 évet adtuk meg, hiszen ha meglátom a gyereket és úgy érzem, hogy nem tudom őt elfogadni, akkor még mindig mondhatok nemet. Mivel eleve két gyerekben gondolkodtunk, ezért beírtuk a testvéreket is, a nagyobbik gyerek ez esetben 5 éves lehet.

 

Kaptunk egy papírt, amin meg kellett határozni, hogy milyen betegségeket tudunk vállalni, de hosszas megbeszélés után (ezt nem a helyszínen kellett kitölteni) mi nem küldtük vissza a papírt, ami azt jelentette, hogy egészséges gyereket tudunk fogadni. Nem tudtuk eldönteni, hogy mik azok, amit még be tudunk vállalni és mi az, amit nem, így inkább az egészségest választottuk.

Nyilatkozni kellett, hogy nyílt vagy zárt vagy mindkettőféle örökbefogadást választunk, illetve, hogy az országos listára szeretnénk-e felkerülni.

 

Kaptunk egy papírt, amit a háziorvosunknak kellett kitölteni, hogy legjobb tudomása szerint nem vagyunk alholisták, stb. ezt nálunk kétszer kellett kitölteni, mert a házidoki visszaküldte a tegyesznek, de sajnos soha nem érkezett meg az ügyintézőhöz. Így Z. bement és kért egy új papírt, én elmentem a dokihoz, Z. pedig visszavitte kézben a papírt.

 

Elküldtek pszichológushoz is, ahol egy teszt és egy beszélgetés van. Hallottam olyan helyről is, ahol először a tesztet töltötték ki és az értékelése után beszélgettek, a mi esetünkben először a beszélgetés zajlott le, majd a teszt kitöltése. A beszélgetés alatt a pszichológus rólunk kérdezett, családi háttér, hogyan nőttünk fel, hol találkoztunk, vannak-e és ha igen milyen nevelési elveink, ilyesmik. Végül azt mondta, hogy ha csak a tesztben nem talál valami nagyon csúnyát, akkor megkapjuk tőle a zöld utat:)

 

Részt kellett venni egy kétnapos tanfolyamon is, amiről annó írtam a barátaimnak, majd egy másik bejegyzés keretében leírom, hogy milyen volt. Ilyen tanfolyamot szerveznek a tegyeszek, illetve az Ágacska Alapítvány is (http://www.agacska.hu/). A két napot vizsga nem követte, kaptunk egy Tanusítányt, hogy sikeresen részt vettünk a 29/2003. ESzCsM rendelet szerinti örökbefogadásra felkészítő tanfolyamon. A tanfolyami képzettségünk: örökbefogadó szülő:))

 

A tegyesztől egy kedves hölgy kijött környezettanulmányra is. Erről is sok rosszat hallottam, hogy belenéznek a hűtőbe is, stb. de nálunk nem volt kukakockodás. Szinte végig se nézte a házat, a szobákba épp csak bekukkantott, a kamrát nem is akarta látni:)

 

Amikor minden megvolt és a tegyeszes ügyintéző megkapott minden papírt, igazolást ezeket átküldte a helyi gyámhivatalhoz. Hozzájuk is be kellett mennünk egy elbeszélgetésre, illetve ők is kijöttek környezettanulmányra. (Ezen meglepődtem, mert nem hiszem, hogy a tegyeszes és a gyámhivatalos ügyintézők más házat láttak, de ha ez az előírás, akkor nézzék meg kétszer:) ). Ők sem kukacoskodtak. Kértek még 30 napnál nem régebbi házassági anyakönyvi kivonatot (erről másolatot ingyen kaptunk, mert örökbefogadáshoz kell. Erről igazolást nem kértek, bemondásra elhitték. Sőt, én fizetni akartam, de mondták, hogy ebben az esetben nem kell.)

Mindkettőnknek kellett egy keresti igazolást is beadni, semmi előre gyártott formanyomtatvány nem volt, a munkahelyen csak le kellett írniuk, hogy mennyi a nettó keresetünk.

 

A gyámhivatal ezután meghozta határozatát, miszerint alkalmasak vagyunk örökbefogadásra. A fellebbezésről lemondtunk, szóval azonnal jogerőre emelkedett. Ez a határozat 2 évig lesz hatályos, ezután 1 évre lehet hosszabbítani. Ha letelik a plusz egy év is, akkor új határozat kell, itt még nem tartunk, szóval ennek a menetét nem tudom pontosan. Az biztos, hogy tanfolyamot nem kell többször elvégezni, talán pszichológiai vizsgálatra menni kell és persze az összes többi. Amennyiben változás történik a személyi és életkörülményeinkben, vagy az örökbefogadni kívánt gyermekre vonatkozó elképzelésekben jelezni kell, ezesetben felülvizsgálják a határzatot.

 

A helyi gyámhivatal a határozatot elküldi mind nekünk, mind a megyei tegyesznek, akik az első jelentkezésünkkor kapott sorszámot ekkor aktiválják, illetve ha jelentkezett valaki országos listára, akkor ekkor küldik meg a jelentkezést oda is.

6 komment

Címkék: örökbefogadás Címkék

K. és az örökbefogadás

2012.08.03. 21:07 Orokbefogadnank

Szeretném leírni, hogy én hogy érzek az örökbefogadással, a családdal kapcsolatban, de csak kavarognak bennem a gondolatok. Azt hiszem hiába én vagyok a nő, nem tudok olyan jól fogalmazni, mint Z.

..és az elején én voltam az is, aki nem volt még kész a szülőségre. és a férjem, noha már akkor szeretett volna gyereket türelmesen kivárta,  hogy megérjek én is. és megértem:) nem tudom mikor, nem tudom hogyan, de egyszercsak azt mondtam, hogy jó, akkor menjünk el családtervezni a Bolgárkerék utcába és hajrá. és elmentünk. nála semmi baj, nálam pici eltérések, de próbálkozzunk. Próbálkoztunk. Aztán visszamentem, mert semmi eredmény. Még várjunk. Vártunk. Aztán megint visszamentem, mert még mindig semmi, akkor már elkezdtek vizsgálgatni és akkor volt, amikor szóba került az örökbefogadás. Először csak szóba került, aztán mindketten megrágtuk és azt mondtuk, hogy vágjunk bele. Közben kiderült,  hogy nekem több problémám is van, de akkora már sínen volt az alkalmassági határozatunk.

Nem mondom, hogy könnyű volt az elhatározás. Mármint az rendben volt, hogy nem ragaszkodunk a vérhez, számunkra nem a vérségi kötelék jelenti a családot, hanem a szeretet. Viszont nekem nehéz volt lemondani  a várandósság-várásról. Hogy együtt éljek 9 hónapig a bennem növekvő kis élettel. Hogy érezzem ahogy mozdul bennem. De ezt már elengedtem. Hiszen nem az a lényeg, hogy hogyan érjük el az eredményt, hanem az eredmény maga. A család. A gyerek. Nem a 9 hónap, hanem az utána következő sok-sok év számít.

És akkor még csak újszülöttben tudtam gondolkodni. A határozatunk 0-3 éves gyerek(ek)re szólt, de én szerettem volna csecsemőt. De aztán teltek a hónapok és sokat gondolkodtam ezen. És ismét elengedtem egy "álmot". Hiszen valóban fontos az a pár hónap a kötődés kialakítására, de ha "idősebb" gyereket fogadunk örökbe, akkor is marad egy egész élet arra, hogy együtt legyünk, hogy családod formázzunk, hogy végigkísérjük az életét.

És most már igazán illik rám a határozatunk, miszerint 0-3 éves babát szeretnénk és igaza volt a szichológusnak, amikor megállapította, hogy én is alkalmas vagyok erre, nem csak Z.

K.

Szólj hozzá!

Címkék: család örökbefogadás Címkék

Z. gondolata a családról

2012.08.02. 13:35 Orokbefogadnank

egy nemrégiben Z. által írt üzenetből idéznék, mert ez a szívem melengeti és mert mélyen egyetértek vele:)
K.

"Mi az életünknek a legnagyobb részét a gyerekeknek szeretnénk adni, nem a csak a vágyakozásnak vagy a próbálkozásnak. Amióta összeházasodtunk, minden lépésünket tudatosan úgy terveztük, hogy abban kiemelt helyet biztosítsunk a gyerekeknek. A házunk, a munkánk, minden róluk szól. Tudjuk jól, hogy nem lesz könnyű ez az örökbefogadásos helyzet - de melyik család élete könnyű? Szerintem mi tudatosan készültünk, készülünk a szülő szerepre, hidd el, pontosan tudjuk, hogy mit vállalunk. És nagyon szeretnénk.

Az én életem alapján azt gondolom, hogy minden családban vannak jobb és nehezebb időszakok. A kis emberek kiemelt odafigyelést, törődést igényelnek és érdemelnek, én ennek megfelelően akarom vinni az életemet. Azt gondolom, hogy a kellő szeretetet és tiszteletet megadva a család olyan erős egység, ami mindent kibír. Én a családban hiszek.

Z."

Szólj hozzá!

Címkék: család örökbefogadás Címkék

süti beállítások módosítása